A világért sem venném el Anikó, Mónika vagy bárki más kenyerét, de legyünk őszinték, hogy a legnagyobb kibeszélő show-hoz bizony nem kell bekapcsolni a televíziót. Sőt, ez a reality olyan, mint azok a makacs reklámok a facebook-on, amik ha akarod, ha nem elindulnak, és nem tudod megállítani. Ugyanakkor, amíg bármelyik reklámot akkor tekered tovább, amikor csak akarod, még ha meg is fagy az android, hamarabb szabadulsz tőle, mint a munkahelyi „megmondók” élő bejelentkezéseitől.
Nem tudom elég világos-e a hasonlat, de szerintem, jól tudod, hogy mire gondolok…
Szerencsére brit tudósok bebizonyították, hogy valójában egy megoldás mégis csak van, ha meg akarod úszni az ilyesmi hallgatását. Ha Te vagy a téma. Szóval, ha most azt gondolod, hogy „nem a te munkahelyeden ilyen sohasem fordulhat elő” és mindeközben emberek közvetlen társaságában dolgozol… hát bocs, de van egy rossz hírem…
Egy szó mint száz, az ember közösségben valójában komoly válaszút elé kényszerül:
A: maradjak ki mások kibeszéléséből, vállalva hogy ezzel esetleg a társaság perifériájára szorulva még több témát biztosítok majd az élőbe,
vagy
B: álljak be a sorba, és szorgalmas bólogatások közepette mondjak én is a nem jelenlevők feje felett pár ítéletet a már mások által felsoroltak mellé.
Figyelem! A válaszadást semmiképp sem szabad elkapkodni! Félő, hogy aki viszonylag könnyen vágja rá a fenti kérdésre a helyesnek vélt választ, a gyakorlatban egészen másképp cselekszik majd.
Itt fontosnak érzem kihangsúlyozni, hogy mindezt gondolom attól függetlenül, hogy melyik opcióra esett a választás! Mégpedig azért, mert mindkét döntést cudar nehéz felvállalni.
Kérdezheted most felbőszülten, hogy ugyan mi a nehéz abban, ha valaki beáll a sorba…?
Próbáljuk meg megközelíteni azzal, hogy ha önmagadba nézel, úgy igazán őszintén… de tényleg, ne csalj! Csak magadat csapnád be…
Szóval, ha Őszintén magadba nézel, te mennyire szeretnél közeli emberi kapcsolatot kialakítani olyan személlyel, aki, mint valami megrögzött youtuber folyamatosan „élőzik” a munkahelyeden?
„Na, ő is a legjobbkor betegedett meg…”vagy „Nem hiszem el, hogy megint előadja a sértődöttet” vagy „Nem igaz, hogy ezt is benézte” vagy „Őszintén mondom, hogy fogalmam sincs, mit csinál egész nap” esetleg „Jézusom már a harmadik sütit veszi el”.
Maró gúny, ruhára, beszédre, hibára, és mindeközben valójában, kollégák között bizony bármelyik témára úgy illik a „Mégis mi a jó ég közöd van hozzá???” mint a császárra az új ruhája. Csakhogy pont annyira képzeletbeli is…
Ez a kimondott gondolat ugyanis igazi taposóakna, és ha robban alattad, egyenest repít a kibeszéltek listájára.
Már ha ezt bárki megúszhatja egyáltalán. Én ezt kétlem.
Na de nézzük az érem másik oldalát, merthogy mindig van neki. (ezt kéne valahogy nem elfelejteni úgy általában, hogy minden nézőpont kérdése…)
A kerek világon nem találni még olyan unalmas kollégát, mint akivel nem lehet másokat kibeszélni! Legyünk őszinték… napi 8 órában nem lehet az időjárásról beszélgetni…
Persze, ha ugyanazt a könyvet olvassa, vagy ugyanazt a sorozatot nézi, az leköti a figyelmet egy-egy cigi szünet erejéig, de mi lesz a másik hét munkaóra után járó tíz perc szünettel?!
Nem is olyan könnyű, ugye?
Na de mielőtt éppen megveregetnéd a válladat, hogy te bizony egy igazi hős vagy, mert te ki nem állhatod a kétszínűséget, és tudod vállalni, hogy vagy inkább unalmas társaság, és a legkedveltebb élő téma, akkor megint csak van egy rossz hírem…
Mert egy csapással sikerült egy egész marokra való embert felelőtlenül elítélned a felelőtlenül hozott ítéleteikért.
Szóval bocs a pofonért, állj fel, leporollak, az A választ adók is épp olyanok, mint a B választ adók, csak ráadásul unalmasak is… de nézd a jó oldalát, ha az „A”-t választod, legalább ritkábban kell élőt nézned.
