Elvárásod vasálarcát felteszem. Könnyes arcomra mosolyt erőltetek.

Szeretlek, de nem lehet, hogy mindig megfeleljek neked.

Ha fázom, azt mondod nem lehet... pedig te fújsz rám fagyos hideget, és én tovább didergek...

Mert hideg van, és te elfordultál tőlem, nincs aki melegít.

Dühös vagyok: Követelem a kart, mi oltalmába fogad!

Személyiségem  vaslapáttal hasítván,

egy arcot készítek neked, egyet pedig a többieknek, csak valaki szeretne már...

 Mindeközben  csak nekem rossz... S ez kit érdekel?!

Hát itt vagyok, és inkább lázadok, harcba szállok magamért a világgal is akár!

Bátor vagyok és vakmerő, szókimondó, és nem mindig vidám,

hiszen az életben vegyesen vannak jó és rossz dolgok is ám...

 Szót veszek akkor is, ha nem adnak, rám a cenzúrák vajmi keveset hatnak.

Aki elfogad az megmarad, mert az elfogadás  oltalmában rejlik a szabadság,

a többieknek pedig...egy-egy dőre könnyet morzsolok...Amilyet érdemelt, épp oly igazsággal telit.

Így látlak én Téged rideg Társadalom, hogy kivess magadból, nem hagyom!

Én hagylak a hátam mögött!

 Aki elég bátor, tartson velem, legyünk fecskék egy új attitűd tavaszán s mienk lesz a kikelet!